SZENT KINGA ÉS A “GYŰRŰ LEGENDÁJA” – ifj. Dr. Petrássy Miklós nőnapi köszöntője

A királynőnek átnyújtják a gyűrűjét tartalmazó sótömböt

 Tisztelettel köszöntöm Kedves Mindnyájukat, a Nőnap közeledtével elsősorban a hölgyeket, de szeretettel üdvözlöm a jelenlévő  urakat is.

Az első köszönet most is, mint mindig a KPVDSZ igazgató asszonyának,  Marikának szól, kinek segítő közreműködése nélkül a mai délután sem valósulhatott volna meg.

Talán nem okozok meglepetést azzal, hogy a köszöntőmben egy nőre szeretnék emlékezni.  S hogy miért pont róla szólnék, annak oka egyrészről az, hogy ő a mai napon, március 5-én született  – közel 800 évvel ezelőtt. Másrészről azért, mert a legenda, melyet felelevenítek róla,  a bányászathoz kötődik, s a bányászatról szóló történetek, legendák  itt Tatabányán mindig aktualitással bírnak, s mindig érzünk felidézésükkor valamiféle párhuzamot a mi életünkkel és városunk sorsával, történetével.

Nem akarok tovább titkolódzni, Árpádházi Szent Kingáról, IV. Béla királyunk lányáról, lengyel királynéról  van szó. A legenda pedig, mely őhozzá kötődik a „Gyűrű legendája” .

Árpádházi Kinga magyar királylány 15 éves volt, mikor feleségül ment  „szemérmes Boleszláv” lengyel királyhoz. A tatárjárás a lengyeleket sem kerülte el. A pusztítást látva Kinga hazatért Magyarországra, hogy apjától, IV. Bélától kérjen segítséget a nélkülöző lengyel nép számára.

A szintén tatárok dúlta Magyarország királya akart és tudott segíteni a lengyeleken: egy bányát, a máramarosi sóbányát adta ajándékba Kingának, és áttételesen az ő második hazájának. Persze  nem elcsatolva az érintett  erdélyi területet – hiszen ez  a magyarok és a lengyelek között akkor sem volt „szokásban”,  hanem a bánya javadalmát, jussát –  „hitbérét”  mint ahogy akkortájt mondták – adta ajándékba

S hogy az adomány nem csak „segélyt” jelentett, hanem a munkát és a jólétet is biztosította a lengyeleknek, azt a legenda bizonyítja.

Történt ugyanis, hogy Kinga a máramarosi sóbánya  birtokbavételének jeléül beledobta gyűrűjét egy ottani aknába.

Láss csodát, nem sokkal később egy óriási sólelőhelyre bukkantak a lengyelországi Wieliczkában. Nagy szerencse volt ez az éhező országnak, hiszen a Középkorban a sóbányászatból származó bevétel hatalmas összegre rúgott, olyannyira, hogy  Lengyelországban nem sokkal később volt olyan év, mikor a királyi kincstár éves jövedelmének egyharmadát adta. A wieliczkai bányanyitás óta bővelkedik sóban Lengyelország.

De hogy minek volt köszönhető ez a nagy szerencse, arra hamar megadatott a válasz. A gyűrűt, Árpádházi Szent Kingának az erdélyi aknába dobott gyűrűjét a wieliczkai bánya első sótömbjében találták meg.

Kingát rajongva szerették a lengyelek. Kórházakat, templomokat, kolostort alapított, s mint a legenda is bizonyítja – mert a legendáknak hinni érdemes – munkát és jólétet is hozott második hazájának. Amikor 40 évnyi házasság után férje meghalt, a lengyel nép egyöntetű akarata volt, hogy vegye át az ország kormányzását. Ő azonban a hatalmat visszautasította.

S ha a legenda okán megkérdeznék tőlem, hogy lesz-e újra bányanyitás Tatabányán, bizonyosat ugyan nem tudok, de úgy vélem igen. Arról sajnos nincs tudomásom, hogy él-e valahol egy modern kori magyar királylány, ki bedobta volna a gyűrűjét egy  tatabányai aknába a magyar bányászatért, és értünk, tatabányaiakért. Azt azonban tudom, hogy a hajdani Tatabányai Szénbányák egyik legnagyobb üzemének, a Nagyegyházi Bányaüzemnek az egykori főmérnöke ültetett egy fát, egy ezüsthársfát a tatabányai bányászat fennmaradásáért, újjászületéséért.  A fa azóta növekszik, terebélyesedik, s évről évre minden tavasszal kivirágzik.

S mielőtt visszaülnék az egykori főmérnök – apám, Dr. Petrássy Miklós – mellé, kívánok Önöknek jó szórakozást, jó egészséget és természetesen jószerencsét.

Tatabánya, 2010. március 5. KPVDSZ Művelődési Ház

(A képen a Wieliczkai sóbánya, Janowice-kamrájában a „gyűrű legendáját” bemutató életnagyságú szobrok láthatók. A királynőnek átnyújtják a gyűrűjét tartalmazó sótömböt.)