Tatabányai önkormányzati képviselőként nem sikerült egyetlen alkalommal sem a győztesek oldalára kerülnöm – ma már fiammal (ifj. dr. Petrássy Miklós) együtt közösen mondhatjuk, – kerülnünk, húsz év alatt. Ezért minden tervünket csak nagy küzdelmek árán tudtuk valóra váltani. Az eredményeknek aztán mindig lett gazdája. Így történt ez e szobor állításának során is.
Tatabánya főtere nagyon sok jó ötlet megvalósítására vár. Azt tapasztaltuk, hogy egy szobor létesítése megóvja a helyet az oktalan pénzéhes beépítéstől. Tatabánya főterét az és akkor építette be, amikor pénze volt.
Adva volt az ezeréves magyar állam ünnepségének szervezése, pályázatok kiírása, többek között szobrokra is. Tatabánya „felvonulási” terét a Gerecse felől támfal zárja le. A tér beépítése szerencsére még nem történt meg.
A tér vonzotta egy szoborállítás gondolatát. Trianon emlékművet soha nem akartam, mert még a kimondott szó is irritál. Trianon fájdalma azonban a miénk, de a miénk a fel nem adás kötelezettsége is. A reményt, az emlékezés ezer évét szerettem volna egy szoborban megjeleníteni, mely nem a szenvedést, hanem a fennmaradást láttatja. Ezek voltak az induló gondolatok, mellyel Péterfy László szobrászművészt kerestem meg. Róla tudtam, olyan művet tud alkotni, mely szavakkal nem kifejezhető.
A megvalósítást ma mindenki láthatja. A támfalon áll egy fa, ágai a Kárpát medence folyóival azonosak, levelek a gallyakon ott vannak, ahol magyarok élnek. Rügyek azonban mindenhol vannak, mikből levelek fakadhatnak. A gyökerek mélyre hatolnak és hosszan elhúzódnak kelet felé. Ezer éven túl… Kezdetben a gyökerek, mintha az ágak a vízre vetülnének, majd a gyökerek szarvasagancsként folytatódnak. Aztán napkorong, feléje szarvasok futnak. A minta mongol ásatáskor előkerült kővéset mása, a szarvaslegenda és keleti származás megjelenítése.
A szobor tervét a közgyűlés elfogadta, a tervet országos pályázatra felterjesztette. A pályázat eredményes volt.
Az avató ünnepség 2000 szeptember 2-án volt, mely a város milleniumi megemlékezésének központi napja. Az avatóbeszédet a polgármester mondta, két „P” betűsről emlékezett meg, Péterfy László szobrászművészről és Petrássy Miklós önkormányzati képviselőről. Sajnos a beszéd nem áll rendelkezésemre.
Utólag kell rögzítenem, az eredeti terv, melyet a mellékelt fényképen láthatnak, a 64 vármegye egykori címereit is tartalmazta. Az akkori testületben a 64 címer biztos sikertelenséget eredményezett volna. A szobor József Attila Nem, Nem, Soha! című versének mondanivalójára készült, de óvatosságból kezdetben Emese álma címet viselte. Emese álma tovább könnyebbedett, és Életfa nevet kapta, ezt viseli ma is.
A szobor utóélete
A szobor a magyar nemzeti érzések megtestesítőjeként áll Tatabánya főterén. Albumokban rendre megtalálható. Sokan lefényképezik magukat előtte, ki meggyőződésből, ki pedig ál magyarkodásból. E szobrot is magunkénak tekintjük számos tatabányaival együtt. Valahányszor elmegyünk előtte, jó érzés tölt el. Családom munkája a szobor ittlétében bennfoglaltatik.