Adják vissza a focipályát a gyermekeinknek azonnal! – GARAGE ÉPÍTÉS

Igazuk lett a lakóknak… Dr. Petrássy Miklós élére állt a tiltakozásnak …

… bizonyítékai megállták a helyüket, a polgármesteri hivatalnak nem lett volna joga az értékesítéshez.

A lakók számára sikerrel, az önkormányzatnak viszont kártérítési kötelezettséggel zárult a Kőrösi Csoma Sándor téri garázsépítés ügye.

A korábban focipályának használt területen két héttel ezelőtt elkezdték hat garázs alapjainak kiásást. A munkálatok elleni tiltakozást látva Lászlóné Szabó Hajnalka, a körzet új képviselője azonnal lakossági fórumot hívott össze és elmagyarázta, hogy a területet 2002-ben adták el, a vállalkozó jogszerűen építkezik. A képviselőnő a lakók érveit megértve megígérte, hogy keresnek új helyet a labdázónak és segítséget nyújt a focipálya felszerelésében.

A körzet volt képviselője, Dr. Petrássy Miklós viszont élére állt a tiltakozásnak és a mostani közgyűlésen önálló indítványában azt állította, hogy az önkormányzat törvénytelenül adta el a területet. Az ügyben a megjelent lakók kirekesztésével, zárt ülésen született döntés, melyben Dr. Petrássy bizonyítékai megállták a helyüket, a polgármesteri hivatalnak nem lett volna joga az értékesítéshez. A határozatban kimondták, hogy semmis az adásvételi szerződés, és az önkormányzat köteles visszaállítani az eredeti állapotokat a grundon.

Az ügyről kérdésünkre dr. Bene Magdolna elismerte, hogy a hivatal hibázott, belső vizsgálat után levonják a megfelelő következtetéseket. Az építtető – a Főtekisz ügyvezető igazgatója – megjegyezte, hogy leállította az építkezést, mert jó viszonyra és egyezségre törekszik a Városházával. Korainak tartotta azonban, hogy az önkormányzat “rendezkedjen” a területen, mert a garázsok alatti föld jelenleg amíg más döntés nem születik a magántulajdona. Elmondta azt is, hogy jóhiszemű vevőként kártérítésre tart igényt. Nem nyerészkedésből fogott garázsépítésbe a vitatott területen, maga is a szomszédban lakik és itt akarta tárolni az autóját. Két éve megvette a földet, megterveztette a beruházást, már kifizetett minden építőanyagot és most az önkormányzat hibája miatt nem tud dolgozni. Elmondta, hogy az ügy rendezésére tárgyalásokat folytat Dr. Bene Magdolnával és valószínűleg a közelben egy cseretelek átadásában állapodnak meg.