Szent Borbála nap. Bányász hagyomány megújulásának kezdete – 1989.

varosmajoritemplom1200Szent Borbála ünnepek felújítása 1989-ben kezdődött. Budapesten a Városmajori plébániatemplomban Az ünnepi szentmisét Lampert Zoltán főtisztelendő celebrálta. Az ünnepséget a Bányászati Egyesület Budapesti Bányásztörténeti Szakbizottsága és helyi szervezete rendezte. Az ünnepség házigazdája dr. Petrássy Miklós, a Központi Bányászati és Fejlesztési Intézet vezérigazgatója volt.

Az alábbi gondolatok 1992-ben íródtak.

Magyarországon az utóbbi évtizedben újjáéledt bányászmúltunk egy szép hagyománya, szent Borbála tisztelete. Az elmúlt ötven év kevés volt ahhoz, hogy minden szent Borbála tiszteletét őrző bányász szívet a temetőbe kényszerítsen. A Borbála képek, szobrok múzeumokban maradtak, de sugárzásuk nem szűnt meg. Csak külföldön, elsősorban lengyel, német területen tapasztaltuk a hagyomány fennmaradását, mely emlékeztetett arra, ilyen is volt a magyar bányászat világában.

kvfikozonseg200E sorok írójában elsősorban a szülői házból ered szent Borbála tisztelete. Apám az első világháborúban a 39. tüzérezredben, a második világháborúban a 19. tüzérezredben szolgált. Áldott emlékű apámból mindig sugárzott a szellem meggyőző fölénye, melyben szent Borbála tisztelete, -aki a tüzérek védőszentje is – méltó helyet kapott.

Módom volt Járai Ervin okleveles bányamérnök vendégszeretetét élvezni veszprémi lakásában. Szent Borbála számos képe, szobra, a szent emlékét őrző egyéb tárgy volt lakásában. Elbeszélései a tárgyak indoklására az erkölcsi alapokon nyugvó bányász szakmagyakorlás szükségességét sugározta. A mai életünket jellemző értékrendi zavar megoldásában ismét érdemes szent Borbála hitéből meríteni, hogy elutasíthassuk a bányák bezárását és – elődeink nemzeti gondolkodását követve – megtaláljuk az utat az új bányák nyitására is.

fuvoszkbfi20011989-ben „az akkori öregek” az OMBKE kereteit felhasználva nyíltan is mertek ismét Borbála ünnepet tartani. Nagy öröm volt számomra, hogy ennek a Központi Bányászati Fejlesztési Intézet vezérigazgatójaként magam is részese lehettem. Álljon tanulságként az ünnepség meghívója és programja:

Az OMBKE Bányászati Szakosztály Bányásztörténeti Szakbizottsága és budapesti helyi szervezete 1989 december 4-én szent Borbála ünnepséget rendez, melyre családjával meghívjuk.

Program:

16h – Ünnepélyes szentmise a Városmajori nagytemplomban, közreműködik a salgótarjáni Liszt Ferenc Kamarakórus, a Tapolcai Bauxitbánya Ifjúsági Fúvószenekara

18h – „Szent Borbála tisztelete a bányászatban” előadások a KBFI nagytermében. Megnyitó dr. Petrássy Miklós vezérigazgató, előadók Bilcher Erzsébet és Molnár László

Szűcs Imre

Bányászati Szakosztály titkára

dr. Ebinger József

Helyi szervezet titkára

Felejthetetlen emléket jelent a szentmise a nagytemplomban, melyet Lampert Zoltán főtisztelendő celebrált. A ministránsok lengyel és magyar bányász díszegyenruhában voltak.

birchnereeloadas200Hadd emlékezzem meg Bányai Bálint okleveles bányamérnökről és dr. Csaba Józsefről, egyesületünk főtitkárhelyetteséről. Ők voltak a magyar ministránsok, és olvasták fel a szentleckét. Ők voltak talán az elsők, akik az oltár közelébe vitték ismét a magyar bányászatot. Maradandó emlék Lampert Zoltán szentbeszéde: „Minden kedves ittlévőnek kívánom szent Borbála közbenjárását és kívánok jószerencsét” Megrázó erejű volt a Bakonyi Bauxit Ifjúsági Fúvószenekar Handel Messias című oratórium előadása. A szentmisét követően az ünnepség a KBFI nagytermében folytatódott. Erről a Bányászati Lapok 1990 februári száma számolt be. A megnyitó beszédről a cikk írója dr. Horváth Lászlóné az alábbiakat írta: „Az ünnepség a Központi Bányászati és Fejlesztési Intézet székházában műsoros ülésszakkal folytatódott, ahol házigazdaként dr. Petrássy Miklós vezérigazgató köszöntötte a megjelent tagtársakat és hozzátartozóikat. Hatásos rövid köszöntőjében utalt arra, hogy a templomban is megmutatkozó összetartásra és az egységet teremtő egyéniségekre a magyar bányászat jövőjét fenyegető mai nehéz időkben fokozottan szükség van.”

tanckarkbfi1200A ceredi asszonykórus gyönyörű nógrádi népviseletben a bányászattal kapcsolatos szövegű népdalokat adott elő. Az ülés tudományos részét Bircher Erzsébet Szent Borbála tisztelete az európai bányászatban című előadása és Molnár László Szent Borbála kultusza az európai bányászattörténeti műalkotások tükrében című előadása biztosította. Mindkét előadás a Bányászati Lapok 1990. 9-10 számában megtalálható. Az ünnepségről a mellékelt képek és írások tanúskodnak.

Nagy öröm számomra, hogy a szent Borbála napi bányász hagyomány megújulása a fenti eseménnyel vette kezdetét.

Dr. Petrássy Miklós okleveles bányamérnök

magyarolajiparimuzeum500l